A tanácskozást elsősorban a volt kormányfő és platformja által kezdeményezett pártszavazás miatt hívták össze, de újabb apropót adott a kibeszélésnek az aznap – a Magyar Nemzet címlapján –megjelent dokumentum, amely egy alternatív párt megalapítását bizonyította. Gyurcsány az ülés után arról beszélt, hogy meglehetősen „árnyaltan” viszonyulnak a frakcióban az általa képviseltekhez, és a pártszavazásnak sem örült mindenki – igaz, döntés született annak támogatásáról. Ezzel együtt nyugodt és higgadt hangvételű tanácskozásként írta le a frakcióülést.
Számos forrásunk beszámolója szerint viszont a vitában karcos megszólalások is elhangoztak, és abban minden általunk megkérdezett egyetértett: Gyurcsányt most sarokba szorították, köztük az MSZP „erősei” Lendvai Ildikó volt pártelnök, Kiss Péter és Szekeres Imre is. „Kiderült, hogy a szocialisták nem a vezetőikhez, hanem a párthoz hűségesek”, mondta egy forrásunk.
|